whispering behind you

Mennyire lehet megbízni a másik emberben?
El lehet -e bármit mondani akár a legjobb barátodnak?


Rengeteget lehetne ezen vitatkozni, de én azt az álláspontot képviselem, hogy Nem.
Vannak olyan dolgok, amiket szerintem magunknak kell megtartani és jó pár döntést egyedül meghozni.
Rengeteg olyan ember lehet körülöttünk, akiről úgy gondoljuk: megértőek, végtelenül kedvesek, és bármilyen titkunkat megőrzik. 
De persze közel sem így van. 


Az emberben mindig ott munkálkodik egy érzés, hogy ezt meg kell osztanom valakivel. Ha nem is egy baráttal, de minimum "anyával".


A rosszabb eset persze az, amikor elárulják az embert. Meg lehet az ilyet bocsátani?


Minden bizonnyal. De természetesen ezzel ki is derül, hogy kinek milyen a foga fehérje. Felejteni egyik napról a másikra egészen biztosan nem lehet, és a bizalmat visszanyerni sem.


De szerintem az, aki már egy hétköznapi természetű beszélgetés során hangzott dolgokat visszamondja a másik embernek, nem méltó arra, hogy visszanyerje azt. Az álurások legrosszabbika ez.


Ez...ami ismét visszavezethető az emberi karmára. De én bízok benne, hogy jó nagy adag szarság vár még ezekre az emberekre. Tudod amit adsz, azt visszakapod. Ha nem is tőlem, de az élettől biztosan.


És velük osztod meg az életed. Soha soha, maximális bizalom senkiben, Soha!!

pedig nem is

"Vesztesnek, céltalan vándornak titulálták amiért feladta. De nem minden vándor céltalan...főként azok nem, akik az igazságot keresik a hagyományokon túl...a definíciókón túl...a látszaton túl... Sosem felejtjük el!"


Közel 365 nap emlékeit kívántad elfelejteni egy viharos végzet után. Már oly közel a cél; már nem ő a főszereplő álmaid tárházában és nem zakatol az agyad a valahol véletlenül említett városnév hallatán. Oly közel a negatív cél, az emlékektől való szabadulás kívánalma. 

2 lépés a célmező, de átlépni nem fogsz, mert nem kell.


Az ok oly egyszerűnek tűnik, de megmagyarázni annál nehezebb. Ismételten bebizonyosodik, hogy földöntűli erővel bír. Ő... ő aki folyton a másik oldalát nézte a dolgoknak és kulcsmondata, hogy "Ez hülyeség". Ezt senki másnak nem nézted el.


Válaszút előtt állsz.
Vajon fuss neki még egyszer és felejtsd el, mindazt ami történt?
Vagy nem felejtve mosolyszünet után csapj az asztalra és mondd azt, hogy vége...nem bírod?!


Egyik sem. Felejteni nem kell, a tapasztalat egy életre megmarad. Felháborodást viszont egyoldalúan színlelni őrültség, hisz a hibáid súlya a lattban ugyanakkora, ha nem több. Az elmúlt 3 hónapban sikerült olyannyira átgondolnod már a dolgot, hogy azt mondd, tudom hol hibáztam és még egyszer ebbe nem futok bele.
Valamennyire el is tűntek már az érzelmeid és...


De kit akarsz becsapni az ég szerelmére?


Felmerült már benned, hogy Ő talán Ő, akit nem szabadna elengedned...elengedned már ha ő fogná a kezed. 
De nem fogja...sőt azon van, hogy kiszabadítsa a sajátját a tiedből.


Épp ezért ennyire bonyolult ez. Próbálod visszatartani és titkolni, nem szó szerint kimondani azt, ami már neki nyilvánvaló és olyan jól tudja, mint a saját nevét.
Ezt pedig te tudod és áltatod magad azzal, hogy ha beszélsz vele az már jelent valamit.
De aztán ha veszekedésre kerül sor, olyan könnyen kiderül, hogy az ég világon semmit.


Az hogy ő tudja, és mégsem lép...mégsem lép semmit...
hát ez folyton azt sugallja hogy nem vagy elég jó, és ásdd el magad te közönséges senkiházi!


De engedd, hogy áltassam magam, mert ha már csak kedvesen szól elmosolyodok, és egész nap, sőt egész héten jókedvem van.

Végkimerülésig. Csak legyen barát újra!

Újra!