minden szükséglet kielégítő volt, a közös együttlétek, a nevetés megvolt, mind önfeledten.
de egyszer csak...bátorságot veszel és bejelölsz valakit, akit valószínűleg még nem is láttál.
pár nap és felborul minden. még találkoztok is. hihetetlen hogy mindketten belementek. ismeretlen...vakrandi?!
no de azért ne siessünk annyira, hiszen még semmi sem történt. de most fohászkodjak, hogy történjen valami?
vagy hagyjam, hadd folyjon a folyó a saját medrében?
van-e vajon egy természetfeletti erő, amit sorsnak hívunk? már minden el van rendelve, s nem is tudnánk befolyásolni?
ezt megválaszolni nem is tudnám. de annyiban azért hiszek, hogy nem véletlenül találkozunk emberekkel, nem véletlenül ismerjük meg a jövőbeni házastársunkat, hiszen véletlenek nincsenek, mindennek oka és okozata van, már ha csak a világ alapját képezző kauzalitást nézzük is.
mégis, talán az emberben jobb életérzést kelt, ha úgy hiszi: még is csak tudok valamin a saját akaratommal változtatni, nem sodor az ár, nem vagyok kitéve az élet minden ártalmának...
s néha, jó dolgok is történnek azért. hiszen a szerelem megtalálása, már ha csak az érzés felröppen hihetetlenül eufórikus érzés. hiába ezek a semmirekellő pillangók...
lehet lesz valami, lehet, hogy nem. nem tudom. de annyi biztos, hogy érzelmekre szükségem lesz.
töménytelen érzelemre.
