a teljesség

Kés/Alatt So1E1o:

Olyan ez, mint amikor kiskorodban elvisznek a vidámparkba és önfeledten boldog vagy. Fagylalt, és óriáskerék és mindenféle móka. Aztán...késő lesz és könyörögsz a szüleidnek, hogy hadd maradj még. Megígéred, hogy jó leszel és mindig szót fogadsz. Úgyhogy megengedik. Csak hogy most meredekebbek a lépcsőfokok...megfájdul a hasad, rád tör a fáradtság és nem bírod már a sorbanállást. Hirtelen erőt vesz rajtad a sírás...az egész már nem olyan jó móka. És hallod, amint az anyukád azt mondja: "Megan, lányom mikor tanulsz végre mértéket??"

vajon lehetnek-e egy embernek olyan érzései, amitől egyszerűen erpt vesz rajta a sírás? miféle érzések támaszthatnak ekkora hullámokat?
talán az elmúlás érzése, de minden értelemben. ez már annyira közhely, de igaz az, hogy akkor érezzük szívből, hogy mennyire is sokat jelentett, mennyire hiányzik, amikor már elment.
ez nem feltétlenül a halál eseményére vonatkozhat. az elmúlásnak rengeteg formája létezik.
ha egy barát elhagy, ha egy rokon eltávozik ebből a mocskos világból egy tiszta és ártatlan világba, vagy akár egy szép emlék elvesztése.
a Kés/Alatt című sorozatban egy nő, Megan O'Hara mellrákban szenved, azt hiszi már leküzdötte, így mellimplantátumokat tetet be magának. mindez legyengítette az immunrendszerét, de erre igen kevés esély volt, de mégis megtörtént.
az ha azt mondják neked: "óó erre igen kevés esély van!" akkor sem kell szemet húnyni fölötte, mert ha még igen kevés is, de van esély, és mindent belekalkulálva kell döntéseket hozni és a messziségbe nézni.
amikor Megan megtudta, hogy már 4-es stádiumú áttétes rákja van, már nem tehetett semmi, úgy döntött, öngyilkosságot követ el.


"fura, de szinte sohasem figyelek oda, milyen zene szól egy étteremben"


és elkezdett élni. 
vajon a tény, hogy közel az alkony életem egén, arra sarkallná az embert, hogy még amit nem tett meg, próbálja meg bepótolni?
a legapróbb dolgok is jelentőséggel bírnak már. 
ahogyan a szél simítja az arcot, ahogyan az emberek nevetnek körülötted, a fák lombjának ingása, és az illatok.
vajon a halál ekkora befolyást tudna gyakorolni az életünkre?


itt tartana már az emberiség, hogy észrevétlenül elhaladunk a legcsodálatosabb tárgyak, illatok és érzések mellett, amik nélkül életünk közel sem lenne a teljességhez? a teljesség persze mindenkinek mást jelent.
már egy ekkora horderejű eseményre van szükség, mint a halál, hogy észrevegyem azt, hogy elfelejtettem élni?!
ez lenne hát az emberi elme rádöbbentős technikája, méghozzá a legdurvább változata. élvezdd ezt a szutyok kis életed, mert egy porszem vagy a történelemben!


porszem...ez persze mindig lehangoló. az a 70-80 év vagy még több jó esetben, a nagy egészet tekintve tényleg rövid, de a jelzők használata mindig viszonyítási alapot igényel. ha például az apró kérészt nézem, akkor földtörténeti korszak a mi életünk az övéhez képest.

a teljességre visszatérve, ezt is csak egy filmmel tudnám kifejteni. a film címe az, hogy The Road [Az út]. a film az atomháború utáni egyesül államokról szól. alig maradt ház épen, a megmaradt lakosság pedig hajléktalan lett és próbálnak eljutni a tengeren túlra. egy fiú és egy apa van a középpontban. a fiú már ebbe született de az apa...
a filmben sokszor álmodik. az álmaiban zöld fű...piros pipacs...nyári szellő és csodás illatok, nevetés sejtetik. 
ez a világ már nagyon más. semmi sem maradt. a fiának pedig csak mesélni tud, hogy "milyen is volt?"
borzalmas.


de kérdés az, hogy vajon mi is ezt mondjuk-e majd, hogy "milyen is volt...?"

smile and show your teeth

"mit látnak majd a jövő tudósai, ha minket tanulmányoznak?"


mitől mai ember az ember?
mik azok a tényezők, amik a mai ember önképét formálják?
vajon van még az embereknek önálló személyisége?


gyakran hallom elhangzani azt a pár szóból álló mondatot, hogy: "igazi egyéniség vagy."
de mikor mondhatom ezt el valakiről? vajon attól lesz személyisége valakinek ha mindenről van véleménye, vagy ez csupán a rendkívüli tájékozottságot tükrözné? netán attól, hogy nem hagyja magát elnyomni? vagy ez nem másról árulkodik, mintsem a hihetetlen céltudatosságról?
mitől karizmatikus valaki? már maga a szó is egy energikus kifejezés: karizmatikus. ezek az emberek rendkívül céltudatosak, és minden képességükkel a dolgok lehető legjobbra és legkedvezőbbre fordításán fáradoznak. véleményükre ad a legtöbb ember.

csak nézz tükörbe!

persze gyakran előfordul, hogy háta mögött kibeszélik és lehordják. de ez persze csak a cselekvőt minősíti. árulkodik arról, hogy mégis csak jelen van az irigység tulajdonsága az emberben. mások tökéletlensége arra vezérel minket, hogy kivesézzük minden rajta és benne található kisebb-nagyobb hibát...hátha ez jót tesz majd a mi kis nyomorult lelkünknek.


vajon hány embert sodor ez az ár, amit túlcivilizáltságnak hívok, a fogalom pedig roppant összetett a szememben.
a folytonos kapkodás, sietés és a saját figyelmünk folytonos lekötése a mai embert foglalkoztatja a leginkább.
rengeteg ember elvesztette már a kapcsolatot önmagával.
a lelke benne van egy testben, folyamatosan kifelé tereli a figyelmét, ahelyett, hogy néha befelé nézne. nem a hibákat keresve, egyetlen dolog amit ritkán kell gyakorolni, az az önkritika.
kell, hogy legyen, de ha lehet hanyagolni kell, mivel a lélek teljes összeomlásához vezethet a folyotonos hibakeresés...akárcsak egy számítógépnél...pittyeg pittyeg és egyszer csak besokall a hibakereső és lefagy.
az önemésztés és hibáztatás testi manifesztációiról nem is beszélve.


persze nehéz meglátni azt amit nem akarunk látni...

Mr. & Mrs.

-Nem szükséges, kellemes itt!

-Tényleg olyan kellemes?

...

-Mindig is szarul főztél!

-Viszlát drágám!

vajon mitől együttélés az együttélés? valóban szükséges lenne ez mielőtt két ember összeköti az életét?

az együttélés nem lenne más, mint a másik rendkivül jól való kiismerése, a gyönge pontok megtalálása és az érzelmi vonalak feltérképezése?

pár év elteltével valóban el tud laposodni egy kapcsolat?

vajon miért tárgyalja ez már annyi film, sorozat és könyv?

a boldogtalan férj kiútkeresését a házasságból... vagy esetlegesen a bújtatott izgalmak utáni megszállott vágyakat?

bizonytalan vagyok ezen a tájon, hogy mégis mi vezeti rá az embert arra, hogy megcsalásra, hovatovább talán házasságtörésre vetemedjen.

mi lehet egy igazán jó kapcsolat mozgatórugója? 

a pénz?

kétlem. a pénz ahhoz kell, hogy anyagilag biztonságban érezdd magad. szerintem viszont sokkal fontosabb szerepe van, mint ahogy azt sokan tartják. ha nincs pénz, csőstül jönnek a gondok. veszekedés, folytonos marakodás na és a spórolás is micsoda nyomást képes gyakorolni!

a folytonos ajándékozás?

ez is fontos lehet, de nem állandó jelleggel. a váratlan ajándékok tudják igazán meglepni az embert. ha már az ember számító dög lesz és az jár a fejében: " na vajon mi lesz jövő hónapban az ajándék? " - na az már régen rossz.

a szex?

egy egészséges kapcsolathoz persze a testiség is szükséges. ha egy isteni partner képes feledtetni veled minden gondodat, ha még egy "röpke" pillanatra is, akkor minden bizonnyal sínen van a kapcsolat.

de ugyebár a szex a kapcsolat időbeni intervallumával párhuzamosan hanyatlásnak indul, az aktusok számát illetően.  

"-Apukám, milyen nap van ma??! 

-Milyen?

-A házassági évfordulónk!

-Jaj hát [...] nincsen gumi anyukám!

-Majd vigyázol!"

az őszinteség?

azt hiszem ez lehet minden szerelem és kapcsolat titka. ha mindkét ember töretlenül hűséges egymáshoz, akkor hosszú életű egy kapcsolat. persze számos más momentuma is van még egy kapcsolatnak, de én ezt tartom a legfontosabbnak. ha nincsenek kimondatlan dolgok. 

de természetesen én számon tartok egy olyan fogalmat is, aminek neve: "kegyes hazugság"

szerintem erre mindenképp szükség van, ha nem akarunk folytonos veszekedést. 

"-Annyit fogytam ettől a diétától!

-Szívem, meglátszik! Csúcsformában vagy, minden tekintetben!"

persze akinek megfelelő az önértékelése az nem várja el mindig, hogy azt kapja vissza, hogy ő milyen karcsú, ha igazából 110 kilo. 

node persze a kegyes hazugságokkal is el tud szaladni a ló, tehát csak óvatosan!

de hol van még ez a kapcsolat??!...

előszél

"Amíg lesz iskola, mindig lesz olyan is, aki bekattan tőle."


lassan lehet érezni az iskola előszelét. elkezdik reklámozni a tanszereket, a táskákat stb.stb.
az augusztus, őst tulajdonképpen maga a nyár annyira eseménytelenül telt, hogy árulóként azt kell mondjam, hogy most már kezdődhetne a suli.
ezen a közel három hónapos szüneten sikerült magam annyira kipihenni, hogy kibírjam a szeptembert...node aztán? azért a 11. már elég húzósnak tűnik. mindenre figyelni kell, nehogy becsússzon egy-két szar dolog.
no persze arra is kíváncsi vagyok, hogy mennyire változnak meg az emberek egy nyár alatt.
ugyanis változnak, de hogy negatív vagy pozitív irányban, az majd kiderül.
az új osztálytárs híre mindig meglepi az embert. persze ez már régi hír, de még mindig meglep.
kíváncsi leszek, +1 fő.


az ősz mindig el tud varázsolni. a rengeteg szín! vörös, zöld, sárga...
valahogy attól sosem sikerül elvonatkoztatnom, hogy az ősz évszakát a művészetekben társítják az elmúlás, esetlegesen a halál képzetével. ilyenkor minden egyes lehullott levéllel közelebb vagyunk az év végéhez. ami az újrakezdést, új barátokat és élményeket jelenti.
szerintem az ősz a legszebb évszak. kellemes időjárás, sokat fúj a szél, gyönyörű a fák összeérő ezer színben pompázó lombja... 


manapság már annyira elszakadt az ember a természettől. majdnem egész évben bennt ülünk a szobában, ahelyett hogy lelécelnénk akár egyedül is a legközelebbi erdőbe vagy parkba.
az engem mindig idegesít hogy: " jaj de hát ot belémmászik a sok kullancs, meg csípnek a bogarak!"
hát ez az erdővel jár, lehet ezek ellen védekezni. 
de persze ezeknek az embereknek már meg sem magyarázom az én perspektívámat, mert ők azok akik úgysem fognak soha a természethez túlságosan kötődni.
kevés emberrel tudom azt megcsinálni, hogy kisétálok az erdőre és csak szívom a friss levegőt.
de persze itt mindenki máshogy gondol számos dolgot...

könyvelemzés

nem tudom, kit mennyire érint meg ez a téma, de nem olyan régen kezembe került az a könyv, amit egész eddigi életem során, mióta elkezdtem olvasni, el akartam olvasni.

ez a Sorstalanság.


a könyv maga rendkívül egyszerű, és a betűszedés, valamint a kis méret első látásra azt sugallná, hogy ez nem egy hatalmas mű lesz - terjedelmét tekintve - 
nos maga a tartalom viszont szöges ellentétben áll ezzel. 
az egész mű 9 fejezetből áll. 9 szívszaggató fejezet.
annyira furcsa egy 15 éves fiú fejével gondolkozni, aki olyan ártatlan mint egy szende ibolya. fogalma sincsen róla, hogy mi történik körülötte. a sárga csillagot, mint egy kitüntetésként hordja, és már-már büszke arra, hogy milyen megkülönböztetett szerepe van a világban.
persze ez a világban fordított jelentéssel bír az ő általa gondolt változat.
15 évesen, hogyan lehet ennyire ártatlannak lenni?!


manapság mást sem hallani egy 15 évestől, hogy mennyit ivott, hogy elment beatbeach-re és volt ott egy tök cuki pasi vagy egy lány kurvajó lökhárítókkal.
- természetesen ezek alól számomra kivételt képeznek a koncertek, hiszen az a kultúrát és önmagunk kiművelését szolgálják - 
ezekkel persze nincsen semmi gond, az ismeretlen terepek mindig is vonzották az embert. a problémám - nem mintha számítana mivel nem vagyok szaktekintély - a korai szexuális élettel van.
van egy ismerősöm, akit már 12 éves korában megreszeltek. hát nem csodálatos?
egyszer a COOL-on - a tévécsatornán - volt a Csides Kata percek. szexuálpszichológus a nő.
tehát a kérdés az volt, hogy miért nem tud a lány 15 évesen elélvezni, annak ellenére, hogy a pasija 20 percen keresztül az ujjaival próbálta csúcsra jutattni.
nos a válaszra nem 100%-osan emlékszek de körvonalazom:


"nos, aranyom, lehet hogy te már késznek érzed magad egy szexuális viszonyra, ami testileg még lehet oké, de agyban még közel sem vagy ott apukám. 15 évesen a kis barlangodat még pöckölésre lehet használni, élvezetszerzésre semmiképp. arra várjál még vagy 5 évet drágaságom."


tehát visszatérve, Köves Gyuri 15 évesen még kártyázott a szomszéd gyerekekkel és idpben otthon volt vacsorára.
persze tudom, hogy ez 66 évvel ezelőtt volt, és haladni kellene a korral.
de mit jelent ez, hogy haladni a korral? mivan ha a kor annyira gyors, hogy képtelenség lépést tartani vele.
manapság tömény erotikát sugároznak az ember felé. tejreklám szituációja: bögyös bajor parasztlány 2 korsó tejjel a kezében.
és még itt is! mindenhol fertőz! nem mintha ezek a látványok nem lennének csábítóak, de hát többnyire elérhetetlen. az emberekbe táplálják ezt a hollywoody szarságot, a "tökéletességet", miközben valljuk be, az emberek kevés százaléka él "tökéletességben".
persze ez az ideálnak való megfelelés mindis is megvolt az emberiség azon nevű listáján, aminek emberi etikett és gondolkodásmód a neve. persze ez a XXI. századi norma egy újabb fűző a testeden.
50 évvel ezelőtt az USA-ban még a gyöngysoros pulykasütő háziasszony volt a leghőbb elvárás amit egy nővel szemben támasztottak. add fel a karriered és menj a tűzhely mellé mezítláb, gyerekkel a karodon! a férfi pedig pipázgatva aktatáskával ment el munkába, és vacsorára otthon volt. néha néha félre kefél, mert ugye boldogtalan.
ma pedig? legyél szexi, mutass jól bikiniben vagy strandgyatyában, kocka legyen a hasadon mindenütt, nem árt ha tudsz főzni, de mehetünk étterembe is!


néha úgy érzem, annyira nem vagyok ebbe a világba való, mikor kiülök a teraszra egy könyvet kávéval vagy egy pohár borral olvasni.mindezt szombat este. ugye milyen furcsa? nem bítbics.


mert van hogy a lelked nem ebbe a világba való...

rózsaszín köd

"az egész már nem olyan jó móka..."


vajon tényleg ennyire vastag tud lenni az a rózsaszínű köd?
ennyire megvakulna tőle az ember? vajon tényleg képes lenne erre a szerelem?


most ezek a kérdések fordultak meg a fejemben. vajon mit tenne az emberek túlnyomó többsége,  ha az egykori talán egyik legjobbnak mondott barát elfordul tőle...vagyis ez erős, inkább használnám a "hanyagolja" kifejezést.
minden bizonnyal azt, amit én. megpróbál tüntetően viselkedni, úgy tenni mintha már nem érdekelné őt tovább. de mi van ha ez nem válik be? csupán mélyebb szakadékba száműzi ezzel a barátság fogalmát?
de tulajdonképpen mit is jelent ez a fogalom? barát az, akinek bármit elmondhatsz és maradéktalanul megbízhatsz benne?
nos, szerintem közel sem. hatalmas botorságot követnek el azok az emberek, akik mindent megosztanak még a legközelebbi barátaikkal is.
az emberi természet rendkívül gyarló, még aki azt mondja, hogy "nem mondom el senkinek"...még velük szemben is fenntartásokat kellene támasztania az embernek.

persze ezt diktálja az ész hatalma. de az ész hatalmát gyakran egy sokkal nagyobb szupererő bírálja felül érzelmi kérdésekben.


ez a szív. persze átvitt értelemben. hiszen az érzelem tömény kémia. és ugye vannak dolgok, amik nem oldódnak és nincs ellenszerük.
tehát mit teszel ha elfordul tőled egy jó barát? tüntetsz és mérgelődsz. mással megpróbálod megbeszélni...és döbbenten jössz rá, hogy ő is észrevette ezt a gyökeres változást...hovatovább mindenki akivel valaha jó viszonyban állt.


vajon tudja, hogy megváltozott? tudja azt, hogy máshogy kezeli már az embereket? tudatosan elnyomná, mert a szerelem "előbbrevaló" a barátságnál?
vagy akkora a köd a szeme előtt, hogy képtelen látni mi történik körülötte, a párját leszámítva?


ezen a két variáción agyalsz és arra a követekzetésre jutsz, hogy ez az egész tudatos.
tudatos, mert másoktól érdeklődik, hogy most haragszol-e rá, tett-e valamit, amivel megbántott.
azt mondja, hogy már nincs meg a bizalom kettőtök között? nem mondotok el egymásnak fontos dolgokat?
könyörgöm... az időjárást sem beszéljük meg. milyen fontos dolgokról eshetne szó, ha a szünetek telefonálással és nem beszélgetéssel telnek el?


mert...! meg kell kérdeznem, hogy nem haltál-e meg az elmúlt 45 percben!
feltétlen, vagy oda a lelki békém.
neked persze már a hócipőd is tele van ezzel az egésszel. a barátaid azt mondják: " ha vége ennek a kapcsolatnak, akkor vissza próbál majd jönni...de a mi vállunkon nem fog sírni."
de te persze még mindig úgy gondolod, az elesett léleknek szüksége van támogatásra.
közben persze iszonyú haragot is érzel az elmúltak miatt...


de persze ez még a jövő zenéje, a változás zenéje...
ha int-e egyáltalán kezdésre a karmester...

szembogár

"végig hazugságokkal volt tele a két nagy szembogár"


na persze ez túlzás, hisz nem is volt semmiféle hazugság. ez a szám most csak a feldolgozásban segít.
véget ért egy barátság.
fájdalmas, de szerintem ez mostmár végleges. sok hullámvölgy volt, mindkét félről, de a legutolsó bennem annyira felkavaró volt, hogy képtelen voltam egyből a megszokott mederbe terelni a vizet.
idő kellett volna a feldolgozáshoz. hogy legalább varr legyen azon a hatalmas seben, de az idő nem adatott meg.
olyan hirtelen ért véget, amilyen hirtelen kezdődött.


szerintem nagyon is áll az a dolog, hogy vannak emberek, akiket a sors vezérel az életünkbe, felforgatják teljes életformánkat, olyasmire vezetnek rá amikre képtelenek lettünk volna azelőtt.

akár egy hurrikán, beviharzanak az életünkben, mindent felszippantanak, új életérzést adnak, mi pedig vakon követjük ezt a hurrikánt, mert az ismeretlen mindig édes és néha tiltott.
de persze azt nem látod a hurrikán elején, hogy mekkora pusztítást is tud majd végezni.
felszippant, új mederbe terel, majd kidob magából olyan erővel, hogy az újrakezdés képtelenségnek tűnik.
de az ember újrakezd.
új fejezetet kell nyitni az élet nevű naplóban. friss új oldalra, aminek illata az egyik legkedvesebb nekem.
ennek végleg vége és nem hiszem, hogy bármikor feltámasztható lenne ez a barátság.


de újrakezdem.

lebilicselő emberek

mit is ér az élet barátok nélkül? ki vigasztal meg egy borzasztó nap után és mondja, hogy: "fel a fejjel, ettől már csak jobb lesz!"
és elhiszed, mert a kötődés már akár a gordiuszi csomó kettőtök között.
vannak persze hullámvölgyek, de mindig is tudod, hogy ez csak egy kisebb kilengés volt, semmi jelentősége. a barát az barát marad örökre, legfeljebb kiesik a pixisből.
feltűnően különböző jellemű barátaim vannak.
van, akivel mindig egyezik a vélemény, és sosem csalódunk egymás gondolkodásmódjában.
de van olyan, aki miatt Én változtatom meg a szemléletem, mert belátom, hogy: nézdd csak, igaza van!
fölösleges folytonos tagadásban élni. ellenállsz és tiltakozol, holott tudod, hogy nincs igazad. de ez már csak ilyen, egy maréknyi ember túl büszke és néha karizmatikus ahhoz, hogy fejet hajtson egy újabb, az övétől eltérő magyarázatnak. ez szerintem valahol a gyerekkorban gyökerezik, amikor azt mondják neked:
"tamás, elég volt! nem veszünk csokit!" sírsz és toporzékolsz, addig míg ki nem könyörgöd jó esetben
és talán később is ezt várjuk el, hogy toporzékolással rá tudjuk venni a másikat arra, hogy fejet hajtson.
de ha a 15 évvel későbbi világ is úgy működne mint a gyerekkor! mennyivel egyszerűbb lenne mindent elintézni azzal, hogy: "ígérem, jó leszek, csak hadd maradjak még egy kicsit!"
és megengedik. de persze ma ez már édes kevés.
sajnos én ha nem is borzasztó mértkében, de tapasztalom azt a pszichológiai fogalmat, aminek a neve transzferencia.
manapság a gyerekek épp olyan nyomás alatt állnak, mint a felnőttek. a társadalom folyton a tökéletesség felé hajszolja őket, de valójában a szülők tehetnek róla. a háború utáni nemzedék arra szocializálódott, hogy elvárásokkal induljon neki az életnek. 
aztán egyszercsak úgy nagyjából a középkor táján feleszmélnek. a szülők nem tanulták meg saját kudarcaikat kezelni, ezért  irreális elvárásaikat a gyerekeikre vetítik ki. nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kiválóan teljesítsenek a tanulmányaikban, a kapcsolataikban, de ez túl sok nekik.
persze ez nem tudatos, de szerintem az.
olyan környezetben ahol nem engedheted meg magadnak, hogy kudarcot vallj, előbb vagy utóbb, de Robbansz.
tehát óvatosan!
de persze a szülő előbb utóbb rájön, hogy a kis rohadtaknak van lelkük, saját érzéseik, beteljesítendő sorsuk, álmaik és vágyaik, amikhez nekik az ég világon semmi közük nincs.

through the mountains

csak állt és várt. várta azt, hogy végre valaki belépjen az életébe és azt mondja neki, hogy teljes szívemből szeretlek és képes lennék bármit megtenni érted. az elmúlt hónapok  hatása  kifejezetten negatívnak mondhatóak. erre a pillanatra várt, amikor végre a személy, akit minden érzékével kívánt, szabad legyen akár a madár, és ő megszerezze magának ezt a varázst.
de valamiért nem megy. vajon nem vagyok elég jó? vajon neki más kell?
az érzések tovább kavarogtak benne, és képtelen volt kitisztítani az elméjét. elhatározta már, hogy véget vet ennek a belső vívódásnak és megpróbálja elfelejteni ezt az olyan feforgató hatású személyt, de egyszerűen nem sikerült. mindenhol kereste, kutatta hűen és semmi mással nem törődve. nem baj, ha vége attól még átadhatom magam a múlt kedves emlékeinek...
de mi jó származik ebből? folyton a múltban keresgélve, a szép emlékek, a feledhetetlen élmények után...
ez a gondolat annyira ambivalens volt. egy részről azt gondolta, hogy miért is ne? miért ne gondolhatnék vissza azokra a csodálatos dolgokra? a haja illatára, a puha piros ajkakra, ahogyan a hajadat simogatja és a mámortól megrészegülve mély levegő után kapkod...miért ne??
de más részről mélységesen bánta tetteit. saját magának okoz érzelmi károkat ezzel, hogy nem tudja elfelejteni, hovatovább megállás nélkül csak rá gondol. Rá, aki minden szempontból tökéletes, és mégis tele van hibákkal. de a hibái mégis hihetetlenül tökéletessé is teszik egyben.
vannak rossz tulajdonságai, de személyiségének lebilincselő varázsa elsöpört minden ellenérvet.
igen, a feledhetetlen élmények nem tűnnek el, igenis visszagondol rá, és vissza is fog.
igen, ez már csak így megy. a csalódás a tapasztalatszerzés gyümölcse. megpróbál tanulni a dologból, és nem két pillanat alatt belehabarodni abba a zöld szempárba, a csodálatos illatokba, a fekete hajba, az imádnivaló szipogásba és nevetésbe...
de mindez elmúlt...eltűnt mint a cigarettafüst a szélben. illanékony volt, akár egy nyári fuvallat.
a tavasz elment, és még oly messze a következő...ha eljön egyáltalán.