nem hiszem, hogy lenne olyan ember a Földön, aki erre választ tudna adni. ahogyan telnek az évek, időről időre másak a kívánalmaink. mert olyan jó lenne ha idén végre történne valami. valami ami fenekestül felforgatja a megszokott mederben folyó drasztikusan unalmas és monoton életünket.
nehéz kérés lenne ha azt mondanám, legyen az a lágy szellő ismét egy hatalmas tornádó ami duzzadjon akkorára amekkorára csak tud?
de a tornádók eltűnnek... jönnek, pusztítanak, nyomot hagynak és lehet hogy sebet is?
megéri-e félni az ismeretlentől? vagy mindez csupán önmagunk feltárásának egy új módja? érzelmi megnyilvánulásainkat emlékekhez kötjük. minden és mindenki kivált belőlünk valamilyen fajta érzést legyen az jó vagy rossz, sőt leggyakraban mindkettő.
vagy legyen az a lágy szellő olyan amilyen? simogatja az arcodat és mintha a szíved telne meg aranysugár folyadékkal. legyen ez lassú felismerés és közös út az ismeretlen vizeken?
számomra mindezek olyanok mint a színek. mikor az ecsetet a festékbe mártom gondolkozok. legyen-e most erőteljes, tele érzésekkel és motiváltsággal, elhatározással, szilárd önbizalommal teli ragyogóan tiszta szín...
vagy keverjük a színeket? vigyünk bele egy kis bujaságot, egy kis bizonytalanságot, egy kis kiismerhetetlenséget?
gondolkoztassuk-e el az embert hogy ez most lila vagy már egészen fekete?
lehetséges hogy minden munka más fajta eljárást kíván. a körülmények meghatározóak. legyek eltökélt és ne remegjen a kezem vagy remegjen annyira mint egy száj ami az újabb és újabb csókért kiált?
túl sok a romantika. fájdalmasan elkorcsodultunk mégis érzelmileg. a telefonfülkét valahogy nem tartom ideális helynek egy olyan tevékenységhez mint amilyen a szerelem. főleg nem olyannal akit nem is ismerek.érzelmi sekélyesség. ez lenne bennünk? csak azért mert hiányzik az ölelés és a teljes odaadás, az egymás kitapasztalása az egymásra figyelés... igen lehet itt gyökerezik a probléma.
de vajon mit hoz a nyár? hát semmiképpen nem ezt. az érzelmi sekélyesség álljon távol.
és talán maradunk a szokásosnál.
