lebilicselő emberek

mit is ér az élet barátok nélkül? ki vigasztal meg egy borzasztó nap után és mondja, hogy: "fel a fejjel, ettől már csak jobb lesz!"
és elhiszed, mert a kötődés már akár a gordiuszi csomó kettőtök között.
vannak persze hullámvölgyek, de mindig is tudod, hogy ez csak egy kisebb kilengés volt, semmi jelentősége. a barát az barát marad örökre, legfeljebb kiesik a pixisből.
feltűnően különböző jellemű barátaim vannak.
van, akivel mindig egyezik a vélemény, és sosem csalódunk egymás gondolkodásmódjában.
de van olyan, aki miatt Én változtatom meg a szemléletem, mert belátom, hogy: nézdd csak, igaza van!
fölösleges folytonos tagadásban élni. ellenállsz és tiltakozol, holott tudod, hogy nincs igazad. de ez már csak ilyen, egy maréknyi ember túl büszke és néha karizmatikus ahhoz, hogy fejet hajtson egy újabb, az övétől eltérő magyarázatnak. ez szerintem valahol a gyerekkorban gyökerezik, amikor azt mondják neked:
"tamás, elég volt! nem veszünk csokit!" sírsz és toporzékolsz, addig míg ki nem könyörgöd jó esetben
és talán később is ezt várjuk el, hogy toporzékolással rá tudjuk venni a másikat arra, hogy fejet hajtson.
de ha a 15 évvel későbbi világ is úgy működne mint a gyerekkor! mennyivel egyszerűbb lenne mindent elintézni azzal, hogy: "ígérem, jó leszek, csak hadd maradjak még egy kicsit!"
és megengedik. de persze ma ez már édes kevés.
sajnos én ha nem is borzasztó mértkében, de tapasztalom azt a pszichológiai fogalmat, aminek a neve transzferencia.
manapság a gyerekek épp olyan nyomás alatt állnak, mint a felnőttek. a társadalom folyton a tökéletesség felé hajszolja őket, de valójában a szülők tehetnek róla. a háború utáni nemzedék arra szocializálódott, hogy elvárásokkal induljon neki az életnek. 
aztán egyszercsak úgy nagyjából a középkor táján feleszmélnek. a szülők nem tanulták meg saját kudarcaikat kezelni, ezért  irreális elvárásaikat a gyerekeikre vetítik ki. nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kiválóan teljesítsenek a tanulmányaikban, a kapcsolataikban, de ez túl sok nekik.
persze ez nem tudatos, de szerintem az.
olyan környezetben ahol nem engedheted meg magadnak, hogy kudarcot vallj, előbb vagy utóbb, de Robbansz.
tehát óvatosan!
de persze a szülő előbb utóbb rájön, hogy a kis rohadtaknak van lelkük, saját érzéseik, beteljesítendő sorsuk, álmaik és vágyaik, amikhez nekik az ég világon semmi közük nincs.